Munkatársaink

Dr. Antal András

ügyvezető igazgató
aneszteziológiai és intenzív-terápiás szakorvos

Több mint 25 éve gyakorlom hivatásom az egészségügy különböző szakterületein.

Hivatásom gyakorlása során a betegeim gyógyulása érdekében leginkább, a megfelelő fájdalomcsillapítással tudok segíteni.

Az orvosi diploma megszerzését követően az aneszteziológia és intenzív terápiát választottam szakterületemnek, melyet azóta is, megszakítás nélkül gyakorlok. Szakmai fejlődésem fontos állomását jelentette, hogy 6 évig részállásban mentő orvosként is dolgoztam. Az otthoni szakápolás ugyan nem a szakterületem, de büszkén vállalom, hogy anno tanulmányaimat egészségügyi főiskola, diplomás ápolói szakának első évfolyamán kezdtem, melynek utolsó évét már az orvosi egyetem hallgatójaként fejeztem be. Főiskolai és egyetemi éveim alatt folyamatosan dolgoztam ápolóként, belgyógyászati és intenzív osztályokon. Mindezek miatt orvosként máshogy tekintek az ápolásra, mint pályatársaim többsége.

A hivatáson túl

Büszke édesapja vagyok egyetemista Dávid fiamnak.
Szeretek színházba járni és szépirodalmat olvasni, amikor az időm engedi.
Az igazán pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni a víz mellett tudok, legyen az tenger, folyó, vagy termálvíz, és minden évben szakítok időt egy igazi vadvízi kalandra.

Varga Katalin

ápolási igazgató

25 éve gyakorlom hivatásom, megszakítás nélkül.

Ápolásfilozófiám lényegét egy mondatban szoktam megfogalmazni: Az Ápolás önálló diszciplína, mely az Orvostudomány mellett halad és találkozási pontjaik nyomán kialakulnak azon létrának fokai, melyen betegeink elérik a gyógyulást.

1988 és 2006 között közvetlenül a betegágy mellett dolgoztam, először általános sebészeten majd, több mint 10 évig központi intenzív osztályon. Főiskolai tanulmányaim befejezése után egyetemi szakoktatóként, majd egy intenzív osztályon, osztályvezető ápolóként folytattam a munkám. 2011-óta a Luminal-Med Kft alkalmazottjaként gyakorlom hivatásom.

A hivatáson túl

Két „bolondos” magyar vizslám szépíti meg mindennapjaimat, Soma és Marci.

Nagyon szeretek olvasni, de nem mindig csak szakirodalmat.

Végül, de nem utolsó sorban minden évben fontos program számomra egy párnapos kenutúra, bár az igazi vadvízig még nem jutottam el.

Tanulmányaim

  • Egészségügyi projektmenedzser
    Semmelweis Egyetem – Egészségtudományi Kar – folyamatban
  • Egyetemi Okleveles ápoló
    Semmelweis Egyetem – Egészségtudományi Kar – 2008
  • Egészségügyi gyakorlatvezető
    Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet – 2005
  • Diplomás ápoló
    Semmelweis Egyetem – Egészségügyi Főiskolai Kar – 2005
  • Intenzív terápiás betegellátó szakápoló
    Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet – 2000
  • Szakközépiskolai érettségi
    Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium Budapest – 1998
  • Felnőtt szakápoló
    Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet – 1996
  • Általános ápoló és általános asszisztens
    Vámos Ilona Egészségügyi Szakiskola – 1988

Ápoláskutatási témáim

  • Humán erőforrás politika szociális háttere, rekrutáció, fluktuáció, migráció, karrier és tőkeszerzési stratégiák az egészségügy rendszerében (folyamatban)
  • Scoliosis műtétek perioperatív légzésfizioterápiája
  • Új munkatárs az intenzív osztályon – mentori program
  • Life Long Learning megvalósulása az intenzív ápolók körében
  • Az intenzív terápiás ápolók gyakorlati képzése
  • Egészségügyi operációs rendszerekben vezethető ápolási dokumentáció fejlesztése

Baloghné Buránszki Zsuzsanna

szupervizor, intenzívterápiás szakápoló, geriátriai szakápoló

Több mint két évtizede gyakorlom hivatásom.

Életem meghatározó eleme az ápolás, az évek során rengeteget tanultam a szakmáról, az emberekről, az emberségről.

Tanulmányaim befejezését követően 2 évig dolgoztam belgyógyászaton, innen utam az intenzív osztályra vezetett ahol, összesen 17 évig ápoltam a betegeket két részletben, mivel gyermekeim születése után 2 évig geriátriai szakápolóként tevékenykedtem. Diplomás ápolói tanulmányaimat a Főiskolán a második év lezárása után, egy családi tragédia miatt szüneteltetni voltam kénytelen, melyet terveim szerint az idei tanévben kívánok folytatni. Az elmúlt 5 évben szakmai életem jelentős mérföldkövei voltak a helyettes osztályvezető ápolói és mentori tevékenységeim.

A hivatáson túl

Férjemmel két gyönyörű gyermekünket neveljük, Enikő 14 éves gimnazista, Beáta 12 éves 6. osztályos kiskamasz.

Rajtuk kívül a családot szaporítja még rengeteg állat, Guszti kutyánk fő helyen, rajta kívül még 5 cica, 3 degu és egy teknőc. Ha a lányaimon múlna, sokkal „többen” lennénk.

Szeretek olvasni, zenét hallgatni, de ez nálunk néha „akadályokba” ütközik.

Tanulmányaim

  • Diplomás ápoló
    Semmelweis Egyetem – Egészségtudományi Kar (folyamatban)
  • Geriátriai betegellátó szakápoló
    Arany Alkony Szociális és Egészségügyi Felnőttképzési Intézet – 2005
  • Intenzív terápiás betegellátó szakápoló
    Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet – 1996
  • Felnőtt szakápoló
    Fodor József Egészségügyi Szakközépiskola – 1993
  • Általános ápoló és általános asszisztens
    Fodor József Egészségügyi Szakközépiskola – 1992

Ápoláskutatási témáim

  • Parenterális táplálás gyakorlati lehetőségei – 2008
  • Az intenzívterápiás osztályok látogatási rendjének vizsgálata – 2010
  • Büntetőjogi felelősség ápolói vonatkozásai – folyamatban

Igondáné Szilvásy Anna

tanácsadó gyógytornász

Gyógytornász diplomámat 2004-ben szereztem a Semmelweis egyetem Főiskolai karán.

Mondhatni, egymásra találtunk a szakmámmal. Úgy érzem, a gyógyítás egyik legszebb területén sikerült elhelyezkednem.

Munkám soron sokféle belgyógyászati és mozgásszervi betegséggel hiszen több típusú kórházi osztályon dolgoztam. A későbbiekben az otthoni ápolás területén szereztem tapasztalatokat, ahol sokkal közelebbi, emberi kapcsolat tud kialakulni a beteg és azt őt kezelő segítő szakemberek között.

Ma már tudom, hogy nem csupán a fizikai sérülések, betegségek, hanem a lelki problémákés a mindennapi stressz is komoly mozgásszervi tüneteket okozhat, ezért mindig az egész embert igyekszem kezeli az adott problémán keresztül.

A hivatáson túl

Három gyermek boldog és büszke édesanyja vagyok. Életem a családom, a mozgás a zene és a természet.

Tanulmányaim

  • Gyógytornász
    Semmelweis Egyetem – Egészségügyi Főiskolai Kar – 2004
  • Érettségi 
    Móra Ferenc Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium

Továbbképzések 

  • McKenzie A – B
  • Schroth – féle 3D scoliosis terápia
  • Mozgásterápia lóháton
  • Proprioceptiv physiotape – kineziotape

Közeli tervek

  • Manuálterápia
  • Trigger pont terápia